Latogatas a munkasszallon

A fogkrémestubusban még egy csomó fogrém van, amikor már azt hiszi az ember, hogy üres. Erre akkor jöttem rá, amikor krónikus fogkrémhiány miatt elvágtam a tubust, és még egy hétrevaló adagra leltem. Ilyen hiper recykling akciókra azért van szükség, mert kihívás itt a dolgok beszerzése. Bár Annamariék nekem adták kéznél lévő fogkrémkészletüket, a következő héten sem sikerült bevásárolnom, mert a bolt fél hétig van nyitva (és a heten nem sikerült ezt az alomhatart megcsipnem a kórházban), szombaton meg csak délig és csak Bad Liebenzellben, a szombat délelőtti alvásnal pedig semmi sem lehet fontosabb.

No így megy itt az élet, az ember mérlegli, hogy igazán mire van szüksége, és ha az megvan, akkor nagyon boldog tud lenni akár egy kis fogkrémmel is.

A következő kis történet is jól szemlélteli világtól való elzártságomat.

Szombaton útra kerekedtem Karlsruhéba, hogy kicsit világot lássak, és beszerezzek pár dolgot. Csak egy óra vonattal. Gondoltam az semmi. Igen ám, de azt elbagatellizáltam, hogy Bad Liebenzellből vég vissza kell jutnom Unterlegenhartba. Az utolsó busz nyolckor ment fel. Én tízkor értem vissza. Gondtoltam, nem gond, majd felgyaloglok. Igen ám, de esett, és nagyon sötét volt, így az erdőn átkelni kicsit Blair wicht projectes volt, ezért visszafordultam, hogy akkor majd megyek taxival. Igen, ahogy móricka elképzeli. A taxi 3 oran belül tudott volna csak jönni. Ekkor az esőben magyar szóra lettem figyelmes. Két marcona fickó magyarul káromkodott. Nagyon megörültem nekik. Egy elég szürrealisztikus találkozás vette kezdetét. Magyar és félmagyar építkezési vállalkozók és a legénységük plusz 10 üveg sör. Megörülve az orvosnak igazi hipochonderként az összes testi és lelki problémájukat megosztották velem, mondhatni többet a kelleténél (ezentul kertesznek kell magam kiadnom). A magyar szolidaritás jegyében felajánlották, hogy alhatok a munkásszállójukon (mint az Ica a Cseh Tamás dalban, (szerencsere nem a negyediken laktak)), mivel jobb megoldást nem láttam, így tettem. Na most, említették, hogy horkolnak, de az egy elég eufemisztikus kifejezés arra a hangjelenségre, amelyben részem volt. Egy vágóhídra vonszolt malac halálsikolya légkalapács kísérettel kellemes szonáta ahhoz képest. Na hát elég gyorsan felmértem, hogy ezt nem fogom kibírni, ezért éjjel kettőkor hazaindultam. Egy órás erdei borotkálás után az esőben fel kellett adnom a küzdelmet az út megtalálásáért (közben mondjuk megrázott az erdei kecskék kerítésében lévő áram meg egy sziklában megbotolva nagyot tanyáltam), és szégyen-szemre visszamentem a szállóra. Ekkor már olyan fáradt voltam, hogy a horkolás sem izgatott. Természetesen hajnalban sem ment busz, ezért egy hangulatos reggeli séta még várt rám a hegyre. Amikor végre ágybakerültem, megfogadtam, hogy egy jóideig nem hagyom el kis falumat.

Illetve szüsegem lesz egy automobilra...