No ez az írás elég idejétmúlt. Tapasztalataim szerint, ahol jó levegő van, oda az internet is nehezen szivárog be, így nem tudtam ezt korábban megosztani. Nemsoká jön az aktuális szösszenet is.

Ha az ember elér egy mélypontot, abban az a jó, hogy utána csak jobb lehet. Nálam ez a bizonyos pont szombat hajnali kettőkor következett be. Egy olyan hét állt mögöttem, melyért a pénteki ügyelet nélkül is érdemkereszt járt volna. Persze minden egészség mezején küzdő kollégámnak. Hol voltak azok a szép idők, amikor otthon mérgelődtem, hogyha néha tíz beteg jutott rám a kórházban. Hát most időm sem volt panaszkodni az átlag 18 beteggel, akik egytől egyig próbára tették emberi és orvosi képességeimet. Pénteken már éreztem, hogy nem lesz az est egy sétagalopp. A saját testi és lelkiállapotomat nem is igyekeztem leplezni, így a szükségét megérezve felajánlott Stefani egy ritmikus masszázs kezelést, méhviasz pakolással megtoldva. Na ez fenomenális volt, de van egy olyan hatása, hogy utána minden nem alvással töltött perc kárhozat. Ilyen percekből pedig elég sok akadt ezt követően. Node az említett mélypont akkor jött el, amikor már a sokadik betegfelvétel után egy negyvenfokos lázas hölgytől vérkultúrát kellett vennem. Miután kínkeservvel kisajtoltam a drága vércseppeket, a laborba galoppoztam, hogy a baktériumok békés növekedését biztosító inkubátorba helyezzem a mintát. Ez az inkubátor igen kicsire van méretezve, és az üvegek benne sokszor nem kívánatosan elhelyezve. Így egy fertőzött vérrel teli flaska nem tudott ellenállni a gravitációnak, és rápottyant a rózsaszínű indikátort tartalmazó üvegre. Minden akcióban részt vevő elem ripityára tört. A terep úgy festett, mint egy félresikerült horror vígjátékban. Ami nem véres volt, az pinkben pompázott, beleértve engem is. Ezen a ponton majdnem kollabáltam, csak azért nem tettem, mert elképzelvén a rózsaszín vérbefagyott testemet megtalálót, igen megsajnáltam. Na ennél mélyebbre nem süllyedtem. Ezen ügyeletből a másik sarkalatos, az érzelmi skála túloldalán álló élmény a reggeli vérvételes körtúrám során történt. Egy kilencven éves, erős légszomjjal küzdő nénike (a német kommunikációmat nem érezve kielégítőnek más kapcsolódási pontot keresve) megkérdezte, hogy milyen nyelveket beszélek még. És ráhibázott, merthogy Pécs mellet született sváb volt, aki a magyar nyelvet tökéletesen birtokolta. Hát én a meghatottságtól elsírtam magam, hisz itt még soha nem volt módom beteggel magyarul beszélni. Meglepően sokkal egyszerűbb. Margit néni is megörült nekem, és elmesélte kalandos életét, én ekkor már olyan fáradt voltam, hogy csak a szavakat élveztem, és szívtam magamba az édes anyanyelv mámorát.

No hát a következő hét sem sikerült lazábbra. Az éjszakai ügyeletes megbetegedése miatt kényes egyensúlyunk megbomlott, és jócskán be kellett ugrani az éjszakába. De ezt nem is részletezném, hanem rátérek a péntek esti dupla szülinapi bulira. Klaus csütörtökön 37, Jan pénteken 33 esztendős lett. Ezt nem lehetett megünnepeletlenül hagyni. Mivel együtt kiteszik a hetvenet, hetvenes évekbeli partit kreáltunk. Csütörtök éjfélig dekoráltuk a Mitarbeiterhaus nappaliját, ami igen alkalmas terepnek bizonyult egy táncos mulatsághoz. Nyolcra volt meghirdetve a bulikezdet, én fél kilenckor estem be, és még fél órán át egyedül alakítottam a terepet, már éppen kétségbe estem, hogy egyedül kell meginnom az estre szervált félakónyi alkoholmentes és alkoholtól nem mentes üdítőket. De végül mindenki letudta a letudnivaló kötelességeket, és beindult a megaparti. Elképesztő, hogy kollégáimnak ezt a rejtett oldalát mennyire nem ismertem. Hát úgy táncolnak, mint a nikkelbolha. Jan egy igazi porond-, Klaus pedig egy vérbeli mókamester, aki testi épségét kockára téve szórakoztatta a közönséget. Ahogy elnézem, minden kollégám vérbeli tangótáncos, így be is ütemeztünk egy Tangokurs Unterlegenhartot. Ha az itt töltött év mellékhatásaként megtanulnék lanton játszani és tangót táncolni, akkor már megérte itt lenni. Az éj közepén át kellett vennem a zenei irányítást, és beizzítottam a táncterepet. A repertoáromra teljesen rákattantak: Balkan Beat Box, Besodrom, Andro Drom, Budapest Bár, és már többen meg is rendelték az Erik Sumo albumot. Akkor is ilyen nagy legény voltam ám, amikor másnap, vagyis aznap reggel nyolckor betámolyogtam a kórházba átvenni a kórház irányítását… Mind túléltük…

Most épp a kórházi ügyeletes szobámból írogatok. Eljött az a várva-várt hét, amikor én biztosítom az éjjelt. Ez olyan eddig, mint a szabadság. Munkaidőm jól körülírt, este hattól reggel nyolcig. Az éjszaka császárának érzem magam. Holnap pedig sífutni fogok, mert égi áldásból itt is akad bőven. Pénteken pedig megérkezik kis családom, hogy a Húsvétot a fekete erdei idillbe töltsük.

Áldott Húsvéti Ünnepeket kívánok nektek!!!!