Splendid isolation

Bar neha bosszanto, de azert elvezem is ezt az elzartsagot az erdöben, internet, telefon es bankszamla nelkül.

Csak a korhazban van ineternet, de itt meg nincs magyar ekezet, ezert a sajat gepemen megirt szöveget masolom be ide.

Most kicsit dühös vagyok, mert migrén miatt lemaradtam egy helyi bolhapiacról és egy születésnapi buliról. Persze olyan hetem volt, hogy az a csoda, hogy csak szombatra fájdult meg a fejem. A határokat még nem sikerült meghúznom, magamra és kikapcsolódásra szánt időt elkülöníteni, ez a hét nagy tanulsága, többek között…

Már a múlt héten lett két saját kórtermem, hat beteggel, az ő kúrálásuk most a fő feladatom. Ezen kívül a másik osztályokon is plusz betegfelvétel, ha úgy adódik, és persze gyakran adódik úgy, mert az előző nap ügyelő orvos másnap délig van, az aznap ügyelő meg az ügyelet előtt délután hazamehet pár órát aludni, így ők aznap nem vesznek fel beteget, de ettől még jönnek betegek csőstül. Az állapotos doktornő nem szúrkálhat, ezért az ő osztályára át kell járni branült berakni, ami egyes végstádiumú, tiszta ödémás betegeknél elég sok időt igénybe vehet, tegnap például szentül meg voltam győződve, hogy egy apóka ténykedésem során leheli ki lelkét.

Szóval a betegeim jelenleg: egy akut epehólyag-gyulladásos néni, aki amúgy 220-as vérnyomás miatt került hozzánk, egy diffúz májáttétes emlőrákos néni súlyos posztkemoterápiás polineuropátiával, egy sokizületi gyulladásos depressziós néni, egy fájdalomszindrómás hölgy, egy emlőrákos, akinek derült égből 560-as lett a vércukra (ez az átszámolgatás még nehezemre esik, de az kb. 32 mmol/l) és egy tüdőgyulladásos polimorbid néni. Igazából mindig ilyesmire vágytam, hogy teljes lefedettség legyen belgyógyászati betegekből, ne csak a szívet, csak a beleket vagy csak a pszichét pallérozzuk. Ez persze elég széleskörű tudást igényel, úgyhogy most a Heroldot német nyelven bújom.

 Frau Lindner, egy fiatal hölgy, aki furcsa, mozgását nagyon korlátozó, évek óta fennálló végtagi fájdalmak miatt került hozzánk. Már sokat vizsgálták, még Ehlers-Danlos szindróma (egy csak a tankönyvből ismert kór) is felmerült, de igazából konkrét diagnózist nem találtak. Mivel két hét során igazán sehogy sem sikerült csillapítanunk fájdalmát (pedig a főorvos kétszer is hosszan vizitelt nála, hypertermiát, antro infúziót, euritmiát, zeneterápiát, fürdőket bevetettünk nála), őt javasolta a főorvos a heti páciensbemutatásra. Ez abból áll, hogy a Kék szalonban a terapeuták, az orvosok és az ápolók közösen meghallgatjuk a pácienst, kérdezünk tőle, majd már a beteg nélkül megosztjuk benyomásinkat, az orvosa elmondja a biográfiáját, majd lénytagdiagnózis és terápiás terv. Na most egész héten ezen izgultam, hogy ez hogy fog menni. Előtte nap egy két órás biográfiás beszélgetést folytattam Fr. Lindnerrel, amit mindketten nagyon élveztünk (én talán jobban élveztem volna, ha nem este 7 és 9 között zajlott volna, de aznap volt egy plusz két órás továbbképzés a Helleborus nigerről, ami akár egy kalandregény hőse is lehetne a neve alapján,de valójában egy rák elleni gyógynövény). Szóval tartottam tőle, hogy hogy fog menni ez a betegbemutatás német nyelven, de végül jól sült el, Fr Lindner is élvezte, az életrajzot is jól elmondtam, és sok ötlet érkezett, amiket már sajnos a kórházban nem igen sikerült megvalósítani, mert a szigorú biztosítási szabályok szerint másnap haza kellett bocsájtani.

Jaj, annyira jó olyan nyelven írni, amin igazán tudok. Ez a német zárójelentés irogatás nagyon nehezemre esik, ezért vagyok olyan sokáig a kórházban. Virág tanácsát követve a googliba irogatom be a német kifejezéseket, és abból kiderül, hogy így használják-e helyesen. De ez nem sokat segít rajtam, valakivel át kell nézetnem a mielőtt kiadom, mert elég nagy badarságok is kerülnek bele, s így eléggé függök a többiektől.

A héten volt még egy csomó továbbképzés: egy az Arztbrief (zárójelentés) írás rejtelmeiről, (sajnos nem magyar nyelven), egy az antro rákgyógyításról és egy hajnali gyógynövény-megfigyelés a kórház udvarán. Van egy jófej ápoló, aki félállásban a kórház kertésze (ez ám az ideális munkabeosztás), és ő mesélt a növényekről. A főorvosok is nagy alázattal hallgatták. Hihetetlen volt, csaknem minden növény gyógyhatású a kórház kertjében, és egyúttal gyönyörű különleges látványt nyújtanak. Persze a német nevüket általában nem ismertem, ezért nem igen értettem, hogy mi micsoda, úgyhogy el is határoztam, hogy kis növényhatározót beszerzek, és azzal derítem föl a terepet.

Jan szabadságra ment, ezért most Christinával vagyok az osztályon, ő is nagyon jófej, egy 37 éves doktornő, szinte beleszületett az antropozófus orvoslásba, a szülei a Filderklinik alapítói közé tartoznak. A betegekkel való kapcsolatom jobbra fordult, a héten senki nem távozott szó nélkül (bár azóta Fr. Nazarko, a pszichopata hipochonder már két felháborodott levelet is írt a kórháznak), sőt kaptam három köszönő képeslapot (az egyik saját készítésű). Az egyiket egy 98 éves nénike adta, akinek a tüdőgyulladását antibiotikum nélkül kezeltük. Nem mondom, hogy jól megértettük egymást, mert ő szinte süket volt, én meg nem értettem a hipersváb akcentusát, de azért jól összehaverkodtunk.